Haradik rész:
A következőkben tehát megmutatom, hogy hogyan lehet úgy helyet csinálni a gépen, hogy közben semmi olyat nem törlünk, amit használunk. Ehhez a CCleaner nevű programot fogjuk használni. Ha a 2. részt megcsinálta, ez a program, már valószínüleg fent van a gépén, csak meg kell keresni az indító ikonját. Ha mégsincs fent, akkor ide kattintva letöltheti.
A telepítésről: a program tud magyarul, csak a telepítéskor ki kell választania a nyelvet, ahogy az alábbi képen is látható:
A telepítés során szerencsére nem kerül fel egyéb, felesleges program, így itt bátran nyomogathatja végig a „Következő” gombot.
A program indításakor először egy kérdésre kell válaszolnia:
Válassza az Igent, ha a böngészője állandóan be van jelentkezve néhány helyre (facebook, gmail, stb.), tehát ha ezen oldalak megnyitásakor nem kell begépelnie a jelszavát! Ha nem tudja, miről beszélek, mindenképpen válassza az Igen-t 🙂
Ezután a program fő oldala jelenik meg:
Itt eldöntheti, hogy hol keressen a Ccleaner felesleges, törölhető fájlokat. Javaslom, hogy a Rendszer blokkban minden maradjon bepipálva, mint ahogy a képen is látható. Amennyiben Internet Explorer-t használ, érdemes a felső blokkot is megnézni. Ha szeretné megtartani a böngészési előzményeket, akkor az Előzmények elől vegye ki a pipát, ha pedig folyamatos bejelentkezést használ, akkor a Sütik elől is érdemes kivenni.
Ha más böngészőt használ, akkor kattintson fölül az Alkalmazások fülre, ahogy az alábbi képen is látható:
Keresse meg itt a böngészőt (Chrome, Firefox, Opera, stb.) és ha szüksége van az előzményekre, illetve használ folyamatos bejelentkezést, akkor itt vegye ki a pipát az Internetes előzmények, a Sütik és ha van ilyen, akkor a Folyamat elől. Ezután kattintson a tisztítás futtatása gombra!
Ekkor figyelmeztet a rendszer, hogy a művelet fájltörléssel jár. Kattintson bátran az OK gombra!
A törlés alatt kaphat ilyen, vagy ehhez hasonló üzenetet:
Ez abban az esetben jelenhet meg, amikor a törlés közben fut a böngésző. Fejezze be a böngészőben az esetleges félbemaradt munkát, majd kattintson az Igenre!
A művelet végeztével egy összegzést láthatunk arról, hogy mennyi helyet is sikerült a programnak felszabadítania.
Ezután a programot bezárhatja, de ne törölje! Később még szükség lesz rá! Érdemes a CCleanert körülbelül fél évente lefuttatni!
Köszönöm, hogy elolvasta és ne feledje: ha bárhol elakad, hívjon minket a 20/295-6414-en!
Szép napot!
Kalapos László
Infofutár számítógép szerviz és webshop